FN Blog / Börtönblog / Ember a Holdról: 21 év a Csillagban
Nyomtatás Betűméret
Ember a Holdról: 21 év a Csillagban 2010-02-03 14:05:18
A nevem Ivanhoe. Emberölés miatt kötél általi halálra ítéltek első fokon, végül 21 évet ültem a Csillag börtönben, Szegeden. 2006 őszén szabadultam, próbálok új életet kezdeni, de nem könnyű.

Hogy mit követtem el? Részeg voltam és megöltem a haveromat, mert elcsábította a barátnőmet. Kavargó fejjel egy ártatlan emberrel is végeztem, akit soha nem láttam előtte. Rosszkor volt rossz helyen. Őszintén megbántam mindkét esetet.

Blogomban történeteket mesélek a börtön zárt világáról, emberekről, akik az újságok címlapján szerepeltek, mint könyörtelen gyilkosok vagy bűnözők, holott ők is csak emberből voltak. Nekem elhihetik: nincs olyan kemény gyerek, aki - miután bekerült a rács mögé - ne sírta volna el magát. Éjjelenként - villanyoltás után - zokog és szipog az összes zárka.

A börtön egy másik világ, sajátos törvényekkel és szokásokkal. Ha túl sokáig vagy bent akár intézményfüggővé is válhatsz. Nem tudsz többé szabad ember lenni.

Én mindig elfogadtam a börtönvilág írott és íratlan szabályait. Nehéz visszaszokni ebbe a fene nagy szabadságba. Főként azért, mert nehezen viselem az igazságtalanságot és törvénytelenséget.

Szóval 21 év alatt rengeteget változott a világ. Néha úgy nézek a körülöttem lévő dolgokra, mintha csak a Holdról jöttem volna.


Cimkék: Csillag börtön, büntetés, újrakezdés
20 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

7. Policefan 2017-07-24 14:04:00
Ha részeg voltál akkor nem kaphattál volna ekkora büntetést szerintem, mert nem tudtad felfogni a tetteid következményeit...Vagy ez akkor még nem így volt?
6. Fekete Sámuel 2015-03-22 22:22:15
Hát, bizony jobb lett volna, ha inkább felakasztottak volna. Két ember halott, neked sem volna szabad élned.
5. Ivanhoe 2011-09-23 17:48:23
Kedves Portas!
Kedves Katona!
Kedves wolf!
Kedves Nokoplezte!

Eloszor is jo darabig nem latogattam a blogomat,ezert elnezest, hogy csak most valaszolok!

Igen valoban az itteni bortonok tenyleg nem atnevelnek hanem elrontanak meg jobban!!!
Igazatok van abban (meg ha durvan fejezitek is ki), hogy amit tettem azt nem lehet soha a tobbe lemosni!
Azt sem tudom lemosni magamrol, hogy gyilkos vagyok! De akarmilyen furcsan is hangzik, de megbantam amit tettem!!
Teljesen feldult allapotban kovettem el a gyilkossagot.
A blognak tobbek kozott ez is a celja, hogy figyelmeztessen!!!
En a legynek se tudnek es nem is tudtan artani!
De abban a reszeg allapotban teljesen elvesztettem a fejem es mar meg is volt a baj...............
Ez barkivel elofordulhat akarmilyen szelid is az ember csak egy pillanatnyi roham es meg ia van a baj!
Onnantol fogva nem csak elkovettel egy aljas buncselekmenyt, de viselheted eleted vegeig a gyilkos belyeget......
4. NOKOPLÉZTE 2010-06-16 16:11:47
Hogy is van ez?
3. Katona 2010-04-14 01:26:29
Gáz amit tettél, de nem érdemeltél volna ennyit! Háború lenne szabadon ölne mindenki mindenkit, társadalmilag nem elfogadható az ölés, ez igaz. De az emberek börtönnel való kínzása sem!!!! Legyenek olyan körülmények, pszichológusok, kezelések stb! A bezárás és lelki nyomorítás embertelen!!!! A magyar börtönök nem átnevelnek, hanem megrontják az embereket!!
2. PORTÁS 2010-03-28 04:54:46
Ivanhoe még egy ártatlant is megöltél???? Rosszkor volt Rossz helyen?? Ennyit szólsz hozzá??Valaki szerint ez a lószar megbánta?Azt mondja,hogy nehezen viseli az igazságtalanságot és a törvénytelenséget!Nevetséges ez a lószar! Még ő viseli nehezen és az akiket megölt azoknak a család tagjai mit érezhetnek??Ha nekem lett volna valamelyik családtagom a börtön elött vártalak volna amikor kiengedtek az biztos!!GYÍLKOS!!!!!!
    1 2    Következő 6 »

Szóljon hozzá!

Blogleírás

A nevem Ivanhoe. Emberölés miatt 21 évet ültem a Csillag börtönben, Szegeden. 2006 őszén szabadultam és próbálok új életet kezdeni. Történeteimet Kunstár Csaba írja meg.

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - Börtönblog

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés