A sitten a tetoválás tiltott dolog volt, mégis mindenki csinálta. Sokaknak begyulladt a bőre, de akkor is menő volt. Szabaduláskor lefotózzák a tetoválásokat, hogy így is nyilvántartsanak bennünket.
Először nagyon kezdetleges módszerekkel tetováltunk. A nyolcvanas években levágtuk a bakancsok gumisarkát. Ezt meggyújtottuk, a kormot egy üveglapon felfogtuk, majd vízzel és samponnal kevertük össze. Kezdetben ez szolgált festékként, ezt a „kotyvalékot" dolgoztuk bele a bőrbe. A tűt 3-4 gyufa közé tettük, majd cérnával körbetekertük.
Később fekete és színes tust is tudtunk szerezni. Ezekkel már jobb minőségű "bőrfestményeket" tudtak ránk pingálni. Ráadásul - a technika fejlődésével - engedélyezték, hogy elektromos fogkefét hozzanak be nekünk. Az elektromos fogkeféket szétkaptuk és egész pofás tetováló-készülékeket tudtunk összeszerelni.
A börtönben, aki számított annak volt tetoválása. Egyrészt férfinak kellett lenni ahhoz, hogy ezt a fájdalmas műveletet kibírd. Másrészt tekintélyt is sugárzott és nem szórakoztak veled a zárkában vagy a tusolóban. Büszkék voltunk, amikor egy-egy remekmű elkészült. Igaz egy-két év múlva megkopott és szétesett, ekkor újat csináltattunk.
A testemen kilenc tetoválás van. Ebből hetet - a szabadulásom előtt néhány órával - lefotóztak, hogy így is nyilvántartsanak. Kettőt azonban kihagytak. Ezeket megmutatom. Íme.
A lábamra egy tűzből kijövő ördögöt rajzolt egy srác, aki azonban nem tudta befejezni remekművét, mert elszállították egy másik börtönbe. Így ez félbemaradt :).
A hátamon egy sárkány látható, amint átszakítja a bőrömet. Szép teljesítmény egy fogkefés tetkógéptől.
Bent rengeteg embernek volt primitív tetkója. A karjára fölírta, hogy Szeretlek anyám!, vagy a kézfejére: Üss! Volt olyan, aki a hasára íratta föl, hogy Éhes vagyok, vagy a lábfejére: Büdös. No comment. :(
Börtöntetkónak számít, amikor a hüvelyk és a mutatóujj közé öt pöttyöt rajzolnak. Ez azt jelenti: négy fal között egy ember. Divatos a karra rajzolt szögesdrót, a könyökre festett pókháló vagy a szem melletti könnycsepp. Találkoztam olyan emberekkel is, akik saját családjukat tetováltatták a mellkasukra. Némelyik igen jól sikerült.
Amióta szabadultam a tetoválásairól felismerem azt az embert, aki ült valaha. Sokszor azt is eltalálom, hogy körülbelül mennyit volt sitten.
A börtönigazgató szemlét tart! Mi a családi neve,elítélt? Szarka. Nekem ne becézgesse magát! A cigány börtönbe. Kérdezi a fegyőrt: Miért van az ablakon rács? Biztonsági ok-ból.Erre a cigány: Ugyan már ki az a hülye aki sittre akar betörni?
8. Pitbull
2010-03-07 05:01:40
21 Éve BOXOLÓRA itad magad és GYíLKOLTÁL!Te nagy pályás sittes!Gondolom nálad 2 gyengébb embert öltél meg?!A képekből ítélve 70kg lehetsz te csicska gyáros!Hogy egyszer tele verhetném azt a gyílkos képedet!GYÍLKOS!!
7. vdf
2010-03-02 15:42:13
az elítélteknek nagyon jó dolga van, ezt meg kellene szüntetni mert egy többszörös gyilkosnak ne legyen már semmilyen joga az életben neki egy életen át felelni kell a tetteiért és őket nem csak őrizni hanem GYŰLÖLNI KELLENE!!!
6. Dreed
2010-02-28 07:07:03
Köcsög sittes!
5. Ivanhoe
2010-02-23 21:19:15
Kedves Móni,
ez nem börtöntetoválás. Ha jól tudom, különböző bandáknak voltak ilyen jelölései. Ilyen például a halálfej a kézfejen. Ennyit tudok erről.
Ivanhoe
4. Moni
2010-02-22 19:42:32
Szia, azt megtudnád mondani,hogy a jobb gyűrűsujjon egy gyűrű alakú tetoválásnak van -e valami mondanivalója?vagy egyáltalán börtöntetoválásnak számit-e?? nagyon fontos lenne, kérlek válaszolj!!köszi
A nevem Ivanhoe. Emberölés miatt 21 évet ültem a Csillag börtönben, Szegeden. 2006 őszén szabadultam és próbálok új életet kezdeni. Történeteimet Kunstár Csaba írja meg.